A táj olyan gyorsan úszik el a szemem előtt, hogy alig tudom követni. Lassan itt van a nyár közepe és még mindig nem tudom eldönteni, hogy hol éljek, vagy hogy hova járjak ezentúl iskolába.
- Elnézést, szabad ez a hely?- szakítja félbe egy kedves hang a gondolkozásomat. Pár pillanatig értetlenül nézek ki az ablakon és csak utána jut eszembe, hogy hol is vagyok. Megfordulok és egy velem egykorú lánnyal találom szembe magamat.
- Tessék?-kérdezem értetlenül.
-Leülhetek?-kérdezi újra a lány ingerülten. Bólintok, de nem fordítok különösebb figyelmet a lányra. Vissza fordulok az ablak felé. Éppen egy réten haladunk át. Otthon San Fraciscoban szerettem a természetet, igazából természet fotós akartam lenni. De mióta nagyi meghalt valahogy nem tudom élvezni a napsütést, nem tudom örömmel hallgatni a madarakat.
-Szereted a csokit?-kérdezi a lány. Valószínűleg már túl tette magát az előbbin, mert egy tábla csokit kínál felém. Én elmosolyodok, mert a csokiról eszembe jut, hogy mindig azt kaptam a születés napomra. Bár mióta eljöttem otthonról nem szeretem annyira.
De nem akarom megbántani a lányt így elfogadom a csokit. Tudom, hogy mondanom kellene valamit, de nem tudok megszólalni.
-Hová mész?-kérdezi a lány. Látszólag nagyon szeretne beszélgetni velem.
- Még nem tudom.- vallom be. Amikor nagyapa haza jött nagyi temetéséről csak bement a szobájába és ott is maradt pár napig. Majd egy nap kijött és közölte, hogy már nem szeretné ha ott laknék. Így bepakoltam a táskámba a cuccaimat és másnap eljöttem onnan. És most egy vonaton ülök ami fogalmam sincs, hogy hova tart.
-Hogy hogy?-kérdezi a lány és mikor rá nézek megijedek attól amit látok. A lányt tényleg érdekli. Még nem találkoztam olyan emberrel akit tényleg érdekel, hogy mi van velem. Pontosítok, nem találkoztam egyetlen élő emberrel sem akit érdekel, hogy mi van velem.
- Leléptem otthonról és felültem a legelső vonatra.- A lány elszörnyedve néz rám. Gondolom ő is olyan elkényeztetett lány aki még soha nem szegett szabályt.
-Hogy, hogy?! És a szüleid mit szólnak hozzá?-kérdi a lány és látszik rajta, hogy mélységesen elítél ezért.
-Nos, gondolom őket nem zavarja. Két éve haltak meg.- mondom csendesen és egyenesen megrémít, hogy már nem is érzek gyászt mikor kimondom. Túl sokszor mondtam már ezt a barátaimnak, tanáraimnak.
- Úristen! Úgy sajnálom.- mondja a lány. Hallatszódig a hangján, hogy mindjárt elsüllyed szégyenében. Hagyom még, hogy pár percig szenvedjen a szégyenében, aztán rá mosolygok.
-Semmi baj. Nem tudhattad.- nyugtatom meg. A lány erőltetten rám mosolyog de látom rajta, hogy még nem bocsátott meg magának. Arany szőke haja, kék szeme és nagyon törékeny teste van. Az arca nem kimondottan szép, de olyan egyedi, hogy nem tudom levenni róla a szememet.
-És te hová tartasz?-akaratlanul csúszik ki a kérdés a számon.
- Azt nem mondom meg.- mosolyodik el a lány. A mosolyától nekem is mosolyogni támad kedvem.
- És miért nem?-kérdezem, de nem tudom abba hagyni a mosolygást. A lány előre dől, hogy ne hallják a többiek a válaszát.
- Pont az a jó ebben a beszélgetésben, hogy nem tudsz a másikról semmit. Így megmarad ez a beszélgetés úgy, mint az "ismeretlen lánnyal való beszélgetés" és nem fogjuk elrontani a névvel, meg az úti célunkkal.- suttogja a lány.
Tetszik az ötlet.
Végre lehetne egy kötetlen beszélgetésem valakivel. Lassan két éve, hogy senkivel sem tudok beszélni. Azaz élő emberrel nem tudok beszélgetni.
-Rendben.- egyezek bele. A lány még szélesebben mosolyog és megint hátra dől.
-Akkor az én nevem, Logena.- gondolom álnév, így én is elkezdek gondolkozni a sajátomon.
- Az enyém Robert.- mondom én is, mert először apa neve ugrott be. Látszott a lányon, hogy örül, amiért bele mentem a játékába.
- Akkor miről szeretnél beszélgetni, Robert? - kérdezi a lány. Nem tudom mit feleljek neki.
Beszélhetnék arról, hogy milyen rossz az életem amióta meghaltak a szüleim, vagy hogy hogy hagyott el a nagyapám miután a nagyanyám meghalt. De nem szeretnék erről beszélni. Inkább kibámulok az ablakon és úgy válaszolok.
- Rólad.- fordulok a lány felé. Látzólag meghökkenti a válaszom de egy kicsit sem töri le. Fel nevet.
- Az előbb beszéltük meg, hogy nincsen semmi személyes dolog a beszélgetésünkben.
- Akkor meg miről beszélgessünk?- kérdezem kedvesen.
- Nem tudom. Semmiről.- javasolja a lány.
- Akkor, csak nézzük egymást némán?- kérdezem a lányt, bár ez ellen sem lenne semmi kifogásom.
- Nem.- mondja a lány titokzatosan. Feláll és össze szedi a csomagjait.
- El mész?- kérdezem ijedve.
- Te is jössz.- nyugtat meg. Felnevetek, de én is szedelőzködni kezdek.
- Hova is megyünk?- kérdezem, bár hogy őszinte legyek nem nagyon érdekel a válasz. Elég, hogy vele megyek.
- Az következő megállónál leszállunk és az egész napunkat ott fogjuk tölteni. Majd este elköszönünk egymástól és többé nem látjuk egymást.- mondja és kisiet a vagonból. Én futólag elmosolyodok, de követem.
- Te fizetsz?- kérdezi Logena. Ha vissza gondolok a mai napra bizton állíthatom, hogy ez volt eddigi életem legőrültebb napja. Kiderült, hogy Los Angelesben szálltunk le a vonatról, és az első utunk a kaszinóba tartott. Mikor vesztettünk úgy kétszáz dollárt, azonnal le is léptünk onnan és a következő pár órát város nézéssel töltöttük. Mikor meguntuk a lézengést be fizettünk a helyi vidám parkba és ott voltunk több mint három órát. Minden játékot kipróbáltunk kétszer is és csak utána léptünk le. Aztán irány a legdrágább hotel és ott is a legdrágább lakosztály. Most éppen Logena mellett állok és éppen a pizzát fizetem.
- Igen adom.- mondom és kiveszem a zsebemből a pénzt. Logena felém fordul kezében a pizzával és így szól:
- Ez a nap valami isteni volt.
- Igen. Az. Kár, hogy nem találkozunk többet.- Logena arca elsötétül és vissza megy a lakosztályba. Én követem.
- Hé, ha szeretnéd akkor találkozhatunk még.- ajánlom fel, mert nagyon szeretném még látni. Logena lassan rám néz.
- Nem. Azt nem lehet.- közli tömören. - Most mennem kell.- mondja és gyorsan felkapja a táskáit és kisiet a szobából.
- Viszlát.- mondom. letörten.
Valószínűleg most lépett ki az életemből a lány akit valaha szeretettem.
Pontosítok: az élő lány akit valaha szeretettem...
Tudom... Ez is elég gyenge lett...
Várom a komikat!!
A találkozás
Na megnyitottam a butterflys-land aljblogát.
A blog a többi szereplő életével és a múltjukkal foglalkozik és néha a meg nem történt eseményekkel is.
Pl.: Mi lett volna ha Kyle és Bree csókolóztak volna, ha Bree ott maradt volna Jassel, ha Marco nem öli meg Breet, Jass élete mielőtt megismerkedett Breevel, Kyle élete mielőtt megismerkedett Breevel... stb,stb.
De ezt a blogot sokkal kevesebbet fogom frissíteni mint a másikat, mert nincs annyi időm, hogy mind2 rendszeresen frissítsem. Ide nem fog sem csere, sem chat, sem semmi felkerülni... Csak a töri..
Komentleni viszont ajánlott :D :D (Ui.: Ezt is jelen időben fogom írni és ez akkor sem fog változni, ha a másik oldalon vissza térek a múlt időbeli írásra)
Na akkor vágjunk is bele Jass és Bree találkozása lesz most a program. :)
-Bree, gyere még elkésel- hallom anya kiabálását. Kelletlenül, de viszonylag gyorsan feltápászkodok az ágyamról és becsukom a kép regényt amit éppen olvasok.
Egy újabb nap, abban az iskolának nevezett Fogdában. Kelletlenül felsóhajtok mikor a töri felelésre gondolok ami a hetedik órában fog bekövetkezni. Gyorsan lerobogok a lépcsőn és a lépcső alján egyenesen anyába rohanok.
-O! Vigyázz mert még felnyársallak.- bököm oda kelletlenül, mikor meglátom az arcát ami elégedetlenséget tükröz.
-Minden reggel elfogjuk ezt játszani?!-kérdezi ingerülten. Én mosolyogva válaszolok.
-Amint kiveszel abból a kínzó kamrából azonnal egy angyal leszek
-Remek.- vágja rá anya és beviharoz a konyhába. Én felnevetek és követem.
-Anya, csak vicceltem.- nyugtatom, mikor belépek a kis szobába.
-Menj! Még elkésel.- vágja oda nekem sértődötten.
-Rendben- válaszolok neki ugyanúgy ahogyan ő.
Felkapom az iskola táskámat és feltépem a bejárati ajtót.Mikor kiérek a kertünkbe meglátom a gyönyörű kocsimat és akaratlanul is elmosolyodok.
Ha ezzel megyek, és jövök a Fogdából, már korántsem annyira elviselhetetlen ez az egész.
Bepattanok a kocsimba és felberreg tetem a motort. Mikor kikanyarodok az utcánkból veszem csak észre, hogy a hátsó ülésen van a CD amit mindig hallgatni szoktam. Hátra fordulok, hogy megkeressem azt, így csak az egyik kezemmel fogom a kormányt.
Túl rumlis a hátsó ülés, a CD biztos becsúszott az ülés mögé. Belátom, hogy nincs értelme tovább keresni és vissza fordulok a kormányhoz, hogy egy másikat keressek.
-Hé!- kiált fel előttem valaki. Felnézek és egy egykorú fiút látok pontosan a kocsim előtt.
Amilyen gyorsan csak tudok lefékezek, épp időben mert ha akár csak egy percet is tovább hajtottam volna a fiú bizonyára már halott lenne.
Úgy három centi van a fiú és a kocsim között.
Kipattanok és a kocsim elé sietek.
-Bocsánat nem vettelek észre, nincs semmi bajod?- kérdezem aggódva mikor a fiú mellé érek. A térdét dörzsöli, biztos ott ütötte meg magát.
-De van.. Az, hogy majdnem elgázoltál- vágja nekem oda gorombán, de még csak rám sem néz.
-Mondtam, hogy sajnálom éppen a CD-met kerestem és nem vettelek észre- mondom újra. Végre rám néz és nekem elakad a lélegzetem.
Világos szőke haja van amit fél hosszúra vágatott, egy fejjel magasabb nálam és elég izmos.
Az arca szinte tökéletes. Olyan mély kék szeme van mint az óceánnak és olyan szája van amit ha meglát egy nő, nem tudja levenni róla a szemét.
-Semmi baj.- mondja a fiú, bódult hangon. Idegesen felnevetek és akaratlanul és közelebb lépek hozzá.
-Nincs semmi komolyabb baja a lábadnak?-kérdezem, de igazából csak ürügyet keresek, hogy tovább beszélgethessünk. Ő kissé ügyetlenül megrázza a fejét.
-Csak egy kis horzsolás. Ne haragudj, hogy az előbb olyan bunkó voltam veled.- a hangja olyan mintha egy edényből szólt volna. Én bárgyún elmosolyodok.
-Semmi baj
-Iskolába mész?-kérdezi bódult hangon.
-Igen. Az utca végébe.- mutatok az utca végébe ahol tényleg ott virított a sárga épület. A fiú elmosolyodik.
-Én is oda járok.- mondja örömmel. Én is elmosolyodok, mert igazán örülök annak a ténynek, hogy lehet, még össze futunk.
-Akkor majd csak össze futunk.- mondom remény teli hangon.
-Majd csak- helyesel. Az az érzésem, hogy teljesen értelmetlen dologról beszélünk, de nem érdekel.
Megszólal a fiú telefonja, de ő nem veszi fel.
-Csörög a telefonod.- mutatok rá a zsebére és kezdem egy kicsit kényelmetlenül érezni magamat.
-Azért van, hogy csörögjön, nem?-kérdezi és még bódult a hangja. Én helyeslően bólintok bár nem vagyok egy véleményen vele.
-Mennem kell. El fogok késni.- adom meg a végszót.
-Persze. Iskola van.- mondja szomorúan és elhátrál az autóm elől. Biccentek és beszállok a kocsimba.
Az ablakból látom, hogy még mindig engem néz, mikor már rég elhagytam.
Futólag elmosolyodok, és behajtok az iskola parkolójába.
-Rendben akkor ki is feleljen? Például Bree Jacquel.- szólít fel a történelem tanár.
Hát persze! Mindig én.
- Tanárnő elnézést, engem mondott?-próbálom húzni az időt.
-Ige..- kezdi a tanárnő de nem tudja befejezni, mert nyílik az ajtó és beviharzik az ismeretlen fiú akit reggel majdnem elütöttem.
-Ó! O'cennel!- kiált fel a tanár nő meglepetten. A fiú nem vesz észre, mert egyenesen a tanárnő szemébe néz.
-Sajnálom tanárnő! De azért késtem, mert az igazgatónál voltam.- mondja nyálas hangon de én kihallom belőle a megvetést. A tanárnőnek is rögtön feltűnik, hogy nagyon jó képű, mert mikor válaszol remeg a hangja.
-Se..semmi baj. Gyerekek bemutatom Jass O'cennelt. Új az osztályban.- mondja egy kicsit kábán az osztály felé fordulva. Mindenki elmormol egy "sziát" de senki sem figyel rá oda különösebben.
Csak én nem tudom levenni róla a szememet.
Szóval Jassnek hívják. Nagyon szép neve van, és illik is rá.
-Hova is üljél?-kérdezi a tanárnő de hallatszik a hangján, hogy legszívesebben maga mellett tartaná.
Jass lassan végig néz a termen és megakad a szeme rajtam. Én szégyenlősen elmosolyodok, de nagyon örülök,hogy észre vett.
-Nem lehetne, hogy hátra üljek?-kérdezi ártatlanul Jass. A tanárnő szomorúan sóhajt egyet, de bele egyezik.
Jass hátra jön és leül a mögöttem lévő padba. Mikor futólag rám mosolyog majd kiugrik a szívem.
A tanár teljesen elfelejti, hogy engem akart feletetni, inkább elkezdi az új anyagot diktálni.
Engedelmesen leírom amit mond, de igazából a hátam mögötti pad érdekel. Egy örökké valóságnak tűnik mire csöngetnek.
De végül is felhangzik a csengő ami az óra végét jelenti. Össze pakolok és felállok a helyemről.
-Te már tudod a nevemet, de én még nem a tiedet.- hangzik fel a világ leggyönyörűbb hangja a hátam mögött.
-Tessék?-fordulok meg és Jassel találom szemben magamat.
-Mi a neved?-kérdezi kíváncsian.
-Bree- adom meg a választ a kérdésre.
-Nos,Bree mint tudod még új vagyok. Nincs kedved körbe vezetni?-kérdezi, és a hangjában van valami amitől már olvadnak a lábaim.
-De persze. Gyere, még van pár percünk a következő óráig.- mondom örömmel, és kivezetem a teremből.
-Ez itt az ebédlő, itt vannak a nyelv termek, ez vezet ki a parkolóba- mutatom sorba az ajtókat, mialatt végig haladunk a zsúfolt folyosón.
Jass úgy tesz mintha jegyzetelne de igazából látom, hogy valamit rajzol a füzetébe.
-Hol laksz?-kérdezi, mikor már a folyosó végén járunk.
-Az Ocenga 34-ben.- válaszolok készséggel a kérdésére, és vissza térek a körbevezetésre. Csakhogy ő nem éri be ennyivel. Egyre többet kérdez felőlem, és addig nem hagy békén amíg nem válaszolok az adott kérdésére.
Pár perc múlva feladom, a reményt, hogy rendesen körbe vezessem és minden figyelmemet a kérdéseire áldozom.
Felhangzik az óra kezdetét jelző csengő, és én elindulok a termem felé, de Jass elém áll.
-Muszáj bemenned?-kérdezi ártatlanul. A lábaim megrogynak, a szívem felgyorsul, az egész testem remegni kezd. Olyan mintha valamilyen fura kábulatba ejtene minden egyes alkalommal mikor megszólal.
-Nem, nem muszáj- rebegem és hagyom had kalauzoljon el a másik irányba. Nem is nézem, hogy merre megyünk. Az egész valómat betölti Jass arca. Hihetetlen, hogy még csak egy napja ismerem, de máris kész vagyok érte iskolát kerülni (nem mintha szeretném az iskolát)
-Hova megyünk?-kérdezem egy olyan pillanatban, mikor nem kápráztat el Jass lénye, és nem vagyok teljesen kábult attól a felismeréstől, hogy milyen elképesztően jó pasi.
-Majd meglátod.- mondja Jass és gyengéden megfogja a kezemet. Nem is tudom felfogni, hogy a kezemet fogja. Olyan selymes a bőre, de mégis meleg. A kezem, mintha csak az ő kezére várt volna, hálásan rá fonódik Jass ujjaira. Többé nincs se hang, se kép. Csak az ámulat és a csodálkozás, hogy Jass velem van.
Az én kezemet fogja, és valószínű, hogy engem is fog elrabolni, de az az igazság, hogy nem érdekel.
- Ülj be, kérlek.- hallatszódig fel a hangja. Csak egy pillanatra, de megint tiszta lesz az agyam.
Az iskola parkolójában vagyunk és Jass kocsija előtt állunk. Éppen az anyós ülés ajtaját nyitja ki nekem.
Én engedelmesen beszállok.
Jass gyorsan megkerüli az autót és behuppan mellém. Felberreg a motor és kikanyarodunk az iskolából.
Valószínű, hogy ki fognak rúgni azért, mert ellógtam az iskolából de nem érdekel.
Újra ellep a csodálat amit Jass iránt érzek és megint teljes sötétség.
-Itt vagyunk.- ébreszt fel megint Jass hangja. Kábán nézek körül és legnagyobb csodálatomra a helyi park előtt álltunk. Automatikusan nyitom ki a kocsi ajtót és lépek ki a meleg aszfaltra.
-Miért ide jöttünk? És egyáltalán miért jöttünk el az iskolából?-kérdezem gyanakodva, mert hirtelen teljesen kitisztul az agyam és elkezdek félni.
Hogy lehettem ilyen buta liba? Hiszen semmit sem tudok róla. Csak úgy eljöttem vele.
-Nem tudom.. Szerettelek volna megismerni és azt nem lehetett az iskolában.- hallatszódig a hangján, hogy már ő is kételkedik a saját döntésében. Bármennyire is bizar a helyzet azért, nagyon jól esik, hogy szeretne megismerni.
-Én is szeretnélek megismerni.- nyugtatom meg. Erre elmosolyodik, és ő is kiszáll a kocsiból.
-Akkor ismerkedjünk meg!- ajánlja fel és nyújta a kezét, hogy fogjam meg azt. Én gyorsan megfogom és ugyanaz az érzés kerít hatalmába, amit akkor éreztem mikor először fogtam meg a kezét. Lassan belépünk a parkba és megegyezünk, hogy egyet én, egyet ő kérdez.
-Miért költöztél ide?-kérdezem.
-Apámnak felajánlottak egy munkát és elfogatta, mi meg anyával követtük.- hallatszódig az egyszerű válasz, de érződik a hangján, hogy nem szívleli apja döntését.
-Szeretsz iskolába járni?- hangzik fel a kérdése. Én felnevetek és nemmel válaszolok. Ő is felnevet és innen tudom, hogy ő sem szeret. Megkérdezem, hogy ki a kedvenc előadója, ő meg, hogy mi a kedvenc színem. És egy így megy hosszú órákon át. A végére olyan értelmetlennek tűnő kérdéseket teszünk föl egymásnak, hogy egy kívülálló biztos hülyének nézne minket. De nekünk minden információ fontos ami a másikról szól.
Úgy bele feledkezünk a beszélgetésbe, hogy észre se vesszük,már be sötétedett.
Gyorsan vissza fordulunk a kocsihoz és Jass vissza visz a suliba.
-Bocsánat, hogy elraboltalak.-kér elnézést, de látom rajta, hogy egy kicsit sem bánja.
-Nem is vagy szomorú miatta.- nevetek fel. Ő is velem nevet.
-Nem tényleg nem. Igazából ez volt életem legjobb napja.- vallja be. Én megmerevedek az ülésen.
-Mi a baj?-kérdezi aggódva. Nem hiszem el, hogy ez volt élete legjobb napja. Nem lehet, hogy ő is pont ugyanúgy érez mint én.
Mert nekem is ez volt a legjobb napom.
-Nekem is ez volt életem legjobb napja.- suttogom magam elé. Nem tudom elhinni, hogy egy olyan jó pasi mint Jass egy olyan kis senki lánnyal mint én, érzi jól magát. Jass elmosolyodik és áthalyol a seb váltón. Eddig magam elé meredtem így mikor rá nézek és ilyen közel találom az arcát megáll a szívverésem.
Elmosolyodik és még közelebb hajol. Érzem a mentolos, de édes leheletét az arcomon.
-Olyan gyönyörű vagy.- súgja a fülembe, én megborzongok egyrészt a bókjától, egyrészt meg, mert már elég filmet láttam ahhoz, hogy tudjam mi fog történni.
-Mennem kell.- és gyorsan kiszállok a kocsiból. Nem tudom, miért szálltam ki a kocsiból.
Hiszen meg akart csókolni!
Gyorsan a kocsim felé veszem az irányt, de hallom, hogy Jass utánam siet.
-Bree, várj! Sajnálom, hallod?- kiáltja utánam de én meggyorsítom a lépteimet. Nem azért mert nem akarom, hogy megcsókoljon. Dehogyis!
Szégyellem magamat, hogy ott hagytam. Mikor a kocsimhoz érek, idegesen kezdem keresni a kulcsomat de nem találom.
-Bree.- hallom egész közel Jass hangját. Lassan hátra fordulok, és a gyönyörű mély kék szemébe nézek. Úgy két méterre áll tőlem.
-Sajnálom. Nem akartalak megijeszteni.- szabadkozik.
-Nem, nem ijesztettél meg, csak..- nem tudom befejezni a mondatot, mert én sem tudom, hogy mi következik a "csak" után.
-Azt hittem, hogy neked is azt jelentette ez a délután mint nekem.- szabadkozik tovább.
-Igen azt jelentette, de az istenért még csak egy napja ismerjük egymást.- válaszoltam egy kicsit élesebben mint kellett volna. Jass elmosolyodik és lép egyet előre.
-Tehát túl gyors?-kérdezi mosolyogva és még egyet lép előre.
-Igen.- válaszolom, de nem vagyok biztos benne, hogy az igazat mondom.
-Jobb lenne ha nem találkoznánk többet, hogy átgondolhasd?-kérdezi még mindig mosolyogva.
-Igen.- mondom bár legbelül éppen az ellenkezőjét ordítom.
-Menjek el?-kérdezi és még egyet lép előre, és így már csak egy lépésnyi hely marad közöttünk.
-Ige..Igen.-dadogóm, bár legszívesebben rá vetném magamat.
-Akkor elmegyek és nem látsz többet.- jelenti ki, de még mindig mosolyog. Istenem olyan szép a mosolya.
-Rendben.- mondom bár azt kívánom bár megtenné azt az utolsó lépést is.
-Rendben.- mondja ő is, és megteszi az utolsó lépést. Erősen magához ránt a derekamnál fogva, de én egy csöppet sem bánom. A kezemet a nyakába teszem és felhúzom magamat a szájához. Ő még közelebb ránt magához, már nincs semmi levegő a testünk között, de szinte csak úgy pattog közöttünk a levegő.
-Tudod nem akarom ezt elrontani, szeretném jól csinálni.- mondja, az arcunk már olyan közel van egymáshoz, hogy könnyű szerrel megcsókolhatna. Elegem van a beszédből. Egyszerre tisztán látom magam előtt a jövőnket. Kijárjuk a gimit, elszökünk, össze házasodunk és együtt halunk meg.
Tudom, hogy kész lennék bármit megtenni érte.
-Csókolj már- nevetek rá, neki nem kell több azonnal lecsap az ajkamra.
Igaz még csak egy napja ismerjük egymást, de a szerelemnek nem lehet parancsolni, szokták mondani. Eddig nem értettem mit jelent ez.
Eddig...
Várom a komikat.. Nekem nagyon tetszik, de kíváncsi vagyok a véleményetekre.. :D
A blog a többi szereplő életével és a múltjukkal foglalkozik és néha a meg nem történt eseményekkel is.
Pl.: Mi lett volna ha Kyle és Bree csókolóztak volna, ha Bree ott maradt volna Jassel, ha Marco nem öli meg Breet, Jass élete mielőtt megismerkedett Breevel, Kyle élete mielőtt megismerkedett Breevel... stb,stb.
De ezt a blogot sokkal kevesebbet fogom frissíteni mint a másikat, mert nincs annyi időm, hogy mind2 rendszeresen frissítsem. Ide nem fog sem csere, sem chat, sem semmi felkerülni... Csak a töri..
Komentleni viszont ajánlott :D :D (Ui.: Ezt is jelen időben fogom írni és ez akkor sem fog változni, ha a másik oldalon vissza térek a múlt időbeli írásra)
Na akkor vágjunk is bele Jass és Bree találkozása lesz most a program. :)
-Bree, gyere még elkésel- hallom anya kiabálását. Kelletlenül, de viszonylag gyorsan feltápászkodok az ágyamról és becsukom a kép regényt amit éppen olvasok.
Egy újabb nap, abban az iskolának nevezett Fogdában. Kelletlenül felsóhajtok mikor a töri felelésre gondolok ami a hetedik órában fog bekövetkezni. Gyorsan lerobogok a lépcsőn és a lépcső alján egyenesen anyába rohanok.
-O! Vigyázz mert még felnyársallak.- bököm oda kelletlenül, mikor meglátom az arcát ami elégedetlenséget tükröz.
-Minden reggel elfogjuk ezt játszani?!-kérdezi ingerülten. Én mosolyogva válaszolok.
-Amint kiveszel abból a kínzó kamrából azonnal egy angyal leszek
-Remek.- vágja rá anya és beviharoz a konyhába. Én felnevetek és követem.
-Anya, csak vicceltem.- nyugtatom, mikor belépek a kis szobába.
-Menj! Még elkésel.- vágja oda nekem sértődötten.
-Rendben- válaszolok neki ugyanúgy ahogyan ő.
Felkapom az iskola táskámat és feltépem a bejárati ajtót.Mikor kiérek a kertünkbe meglátom a gyönyörű kocsimat és akaratlanul is elmosolyodok.
Ha ezzel megyek, és jövök a Fogdából, már korántsem annyira elviselhetetlen ez az egész.
Bepattanok a kocsimba és felberreg tetem a motort. Mikor kikanyarodok az utcánkból veszem csak észre, hogy a hátsó ülésen van a CD amit mindig hallgatni szoktam. Hátra fordulok, hogy megkeressem azt, így csak az egyik kezemmel fogom a kormányt.
Túl rumlis a hátsó ülés, a CD biztos becsúszott az ülés mögé. Belátom, hogy nincs értelme tovább keresni és vissza fordulok a kormányhoz, hogy egy másikat keressek.
-Hé!- kiált fel előttem valaki. Felnézek és egy egykorú fiút látok pontosan a kocsim előtt.
Amilyen gyorsan csak tudok lefékezek, épp időben mert ha akár csak egy percet is tovább hajtottam volna a fiú bizonyára már halott lenne.
Úgy három centi van a fiú és a kocsim között.
Kipattanok és a kocsim elé sietek.
-Bocsánat nem vettelek észre, nincs semmi bajod?- kérdezem aggódva mikor a fiú mellé érek. A térdét dörzsöli, biztos ott ütötte meg magát.
-De van.. Az, hogy majdnem elgázoltál- vágja nekem oda gorombán, de még csak rám sem néz.
-Mondtam, hogy sajnálom éppen a CD-met kerestem és nem vettelek észre- mondom újra. Végre rám néz és nekem elakad a lélegzetem.
Világos szőke haja van amit fél hosszúra vágatott, egy fejjel magasabb nálam és elég izmos.
Az arca szinte tökéletes. Olyan mély kék szeme van mint az óceánnak és olyan szája van amit ha meglát egy nő, nem tudja levenni róla a szemét.
-Semmi baj.- mondja a fiú, bódult hangon. Idegesen felnevetek és akaratlanul és közelebb lépek hozzá.
-Nincs semmi komolyabb baja a lábadnak?-kérdezem, de igazából csak ürügyet keresek, hogy tovább beszélgethessünk. Ő kissé ügyetlenül megrázza a fejét.
-Csak egy kis horzsolás. Ne haragudj, hogy az előbb olyan bunkó voltam veled.- a hangja olyan mintha egy edényből szólt volna. Én bárgyún elmosolyodok.
-Semmi baj
-Iskolába mész?-kérdezi bódult hangon.
-Igen. Az utca végébe.- mutatok az utca végébe ahol tényleg ott virított a sárga épület. A fiú elmosolyodik.
-Én is oda járok.- mondja örömmel. Én is elmosolyodok, mert igazán örülök annak a ténynek, hogy lehet, még össze futunk.
-Akkor majd csak össze futunk.- mondom remény teli hangon.
-Majd csak- helyesel. Az az érzésem, hogy teljesen értelmetlen dologról beszélünk, de nem érdekel.
Megszólal a fiú telefonja, de ő nem veszi fel.
-Csörög a telefonod.- mutatok rá a zsebére és kezdem egy kicsit kényelmetlenül érezni magamat.
-Azért van, hogy csörögjön, nem?-kérdezi és még bódult a hangja. Én helyeslően bólintok bár nem vagyok egy véleményen vele.
-Mennem kell. El fogok késni.- adom meg a végszót.
-Persze. Iskola van.- mondja szomorúan és elhátrál az autóm elől. Biccentek és beszállok a kocsimba.
Az ablakból látom, hogy még mindig engem néz, mikor már rég elhagytam.
Futólag elmosolyodok, és behajtok az iskola parkolójába.
-Rendben akkor ki is feleljen? Például Bree Jacquel.- szólít fel a történelem tanár.
Hát persze! Mindig én.
- Tanárnő elnézést, engem mondott?-próbálom húzni az időt.
-Ige..- kezdi a tanárnő de nem tudja befejezni, mert nyílik az ajtó és beviharzik az ismeretlen fiú akit reggel majdnem elütöttem.
-Ó! O'cennel!- kiált fel a tanár nő meglepetten. A fiú nem vesz észre, mert egyenesen a tanárnő szemébe néz.
-Sajnálom tanárnő! De azért késtem, mert az igazgatónál voltam.- mondja nyálas hangon de én kihallom belőle a megvetést. A tanárnőnek is rögtön feltűnik, hogy nagyon jó képű, mert mikor válaszol remeg a hangja.
-Se..semmi baj. Gyerekek bemutatom Jass O'cennelt. Új az osztályban.- mondja egy kicsit kábán az osztály felé fordulva. Mindenki elmormol egy "sziát" de senki sem figyel rá oda különösebben.
Csak én nem tudom levenni róla a szememet.
Szóval Jassnek hívják. Nagyon szép neve van, és illik is rá.
-Hova is üljél?-kérdezi a tanárnő de hallatszik a hangján, hogy legszívesebben maga mellett tartaná.
Jass lassan végig néz a termen és megakad a szeme rajtam. Én szégyenlősen elmosolyodok, de nagyon örülök,hogy észre vett.
-Nem lehetne, hogy hátra üljek?-kérdezi ártatlanul Jass. A tanárnő szomorúan sóhajt egyet, de bele egyezik.
Jass hátra jön és leül a mögöttem lévő padba. Mikor futólag rám mosolyog majd kiugrik a szívem.
A tanár teljesen elfelejti, hogy engem akart feletetni, inkább elkezdi az új anyagot diktálni.
Engedelmesen leírom amit mond, de igazából a hátam mögötti pad érdekel. Egy örökké valóságnak tűnik mire csöngetnek.
De végül is felhangzik a csengő ami az óra végét jelenti. Össze pakolok és felállok a helyemről.
-Te már tudod a nevemet, de én még nem a tiedet.- hangzik fel a világ leggyönyörűbb hangja a hátam mögött.
-Tessék?-fordulok meg és Jassel találom szemben magamat.
-Mi a neved?-kérdezi kíváncsian.
-Bree- adom meg a választ a kérdésre.
-Nos,Bree mint tudod még új vagyok. Nincs kedved körbe vezetni?-kérdezi, és a hangjában van valami amitől már olvadnak a lábaim.
-De persze. Gyere, még van pár percünk a következő óráig.- mondom örömmel, és kivezetem a teremből.
-Ez itt az ebédlő, itt vannak a nyelv termek, ez vezet ki a parkolóba- mutatom sorba az ajtókat, mialatt végig haladunk a zsúfolt folyosón.
Jass úgy tesz mintha jegyzetelne de igazából látom, hogy valamit rajzol a füzetébe.
-Hol laksz?-kérdezi, mikor már a folyosó végén járunk.
-Az Ocenga 34-ben.- válaszolok készséggel a kérdésére, és vissza térek a körbevezetésre. Csakhogy ő nem éri be ennyivel. Egyre többet kérdez felőlem, és addig nem hagy békén amíg nem válaszolok az adott kérdésére.
Pár perc múlva feladom, a reményt, hogy rendesen körbe vezessem és minden figyelmemet a kérdéseire áldozom.
Felhangzik az óra kezdetét jelző csengő, és én elindulok a termem felé, de Jass elém áll.
-Muszáj bemenned?-kérdezi ártatlanul. A lábaim megrogynak, a szívem felgyorsul, az egész testem remegni kezd. Olyan mintha valamilyen fura kábulatba ejtene minden egyes alkalommal mikor megszólal.
-Nem, nem muszáj- rebegem és hagyom had kalauzoljon el a másik irányba. Nem is nézem, hogy merre megyünk. Az egész valómat betölti Jass arca. Hihetetlen, hogy még csak egy napja ismerem, de máris kész vagyok érte iskolát kerülni (nem mintha szeretném az iskolát)
-Hova megyünk?-kérdezem egy olyan pillanatban, mikor nem kápráztat el Jass lénye, és nem vagyok teljesen kábult attól a felismeréstől, hogy milyen elképesztően jó pasi.
-Majd meglátod.- mondja Jass és gyengéden megfogja a kezemet. Nem is tudom felfogni, hogy a kezemet fogja. Olyan selymes a bőre, de mégis meleg. A kezem, mintha csak az ő kezére várt volna, hálásan rá fonódik Jass ujjaira. Többé nincs se hang, se kép. Csak az ámulat és a csodálkozás, hogy Jass velem van.
Az én kezemet fogja, és valószínű, hogy engem is fog elrabolni, de az az igazság, hogy nem érdekel.
- Ülj be, kérlek.- hallatszódig fel a hangja. Csak egy pillanatra, de megint tiszta lesz az agyam.
Az iskola parkolójában vagyunk és Jass kocsija előtt állunk. Éppen az anyós ülés ajtaját nyitja ki nekem.
Én engedelmesen beszállok.
Jass gyorsan megkerüli az autót és behuppan mellém. Felberreg a motor és kikanyarodunk az iskolából.
Valószínű, hogy ki fognak rúgni azért, mert ellógtam az iskolából de nem érdekel.
Újra ellep a csodálat amit Jass iránt érzek és megint teljes sötétség.
-Itt vagyunk.- ébreszt fel megint Jass hangja. Kábán nézek körül és legnagyobb csodálatomra a helyi park előtt álltunk. Automatikusan nyitom ki a kocsi ajtót és lépek ki a meleg aszfaltra.
-Miért ide jöttünk? És egyáltalán miért jöttünk el az iskolából?-kérdezem gyanakodva, mert hirtelen teljesen kitisztul az agyam és elkezdek félni.
Hogy lehettem ilyen buta liba? Hiszen semmit sem tudok róla. Csak úgy eljöttem vele.
-Nem tudom.. Szerettelek volna megismerni és azt nem lehetett az iskolában.- hallatszódig a hangján, hogy már ő is kételkedik a saját döntésében. Bármennyire is bizar a helyzet azért, nagyon jól esik, hogy szeretne megismerni.
-Én is szeretnélek megismerni.- nyugtatom meg. Erre elmosolyodik, és ő is kiszáll a kocsiból.
-Akkor ismerkedjünk meg!- ajánlja fel és nyújta a kezét, hogy fogjam meg azt. Én gyorsan megfogom és ugyanaz az érzés kerít hatalmába, amit akkor éreztem mikor először fogtam meg a kezét. Lassan belépünk a parkba és megegyezünk, hogy egyet én, egyet ő kérdez.
-Miért költöztél ide?-kérdezem.
-Apámnak felajánlottak egy munkát és elfogatta, mi meg anyával követtük.- hallatszódig az egyszerű válasz, de érződik a hangján, hogy nem szívleli apja döntését.
-Szeretsz iskolába járni?- hangzik fel a kérdése. Én felnevetek és nemmel válaszolok. Ő is felnevet és innen tudom, hogy ő sem szeret. Megkérdezem, hogy ki a kedvenc előadója, ő meg, hogy mi a kedvenc színem. És egy így megy hosszú órákon át. A végére olyan értelmetlennek tűnő kérdéseket teszünk föl egymásnak, hogy egy kívülálló biztos hülyének nézne minket. De nekünk minden információ fontos ami a másikról szól.
Úgy bele feledkezünk a beszélgetésbe, hogy észre se vesszük,már be sötétedett.
Gyorsan vissza fordulunk a kocsihoz és Jass vissza visz a suliba.
-Bocsánat, hogy elraboltalak.-kér elnézést, de látom rajta, hogy egy kicsit sem bánja.
-Nem is vagy szomorú miatta.- nevetek fel. Ő is velem nevet.
-Nem tényleg nem. Igazából ez volt életem legjobb napja.- vallja be. Én megmerevedek az ülésen.
-Mi a baj?-kérdezi aggódva. Nem hiszem el, hogy ez volt élete legjobb napja. Nem lehet, hogy ő is pont ugyanúgy érez mint én.
Mert nekem is ez volt a legjobb napom.
-Nekem is ez volt életem legjobb napja.- suttogom magam elé. Nem tudom elhinni, hogy egy olyan jó pasi mint Jass egy olyan kis senki lánnyal mint én, érzi jól magát. Jass elmosolyodik és áthalyol a seb váltón. Eddig magam elé meredtem így mikor rá nézek és ilyen közel találom az arcát megáll a szívverésem.
Elmosolyodik és még közelebb hajol. Érzem a mentolos, de édes leheletét az arcomon.
-Olyan gyönyörű vagy.- súgja a fülembe, én megborzongok egyrészt a bókjától, egyrészt meg, mert már elég filmet láttam ahhoz, hogy tudjam mi fog történni.
-Mennem kell.- és gyorsan kiszállok a kocsiból. Nem tudom, miért szálltam ki a kocsiból.
Hiszen meg akart csókolni!
Gyorsan a kocsim felé veszem az irányt, de hallom, hogy Jass utánam siet.
-Bree, várj! Sajnálom, hallod?- kiáltja utánam de én meggyorsítom a lépteimet. Nem azért mert nem akarom, hogy megcsókoljon. Dehogyis!
Szégyellem magamat, hogy ott hagytam. Mikor a kocsimhoz érek, idegesen kezdem keresni a kulcsomat de nem találom.
-Bree.- hallom egész közel Jass hangját. Lassan hátra fordulok, és a gyönyörű mély kék szemébe nézek. Úgy két méterre áll tőlem.
-Sajnálom. Nem akartalak megijeszteni.- szabadkozik.
-Nem, nem ijesztettél meg, csak..- nem tudom befejezni a mondatot, mert én sem tudom, hogy mi következik a "csak" után.
-Azt hittem, hogy neked is azt jelentette ez a délután mint nekem.- szabadkozik tovább.
-Igen azt jelentette, de az istenért még csak egy napja ismerjük egymást.- válaszoltam egy kicsit élesebben mint kellett volna. Jass elmosolyodik és lép egyet előre.
-Tehát túl gyors?-kérdezi mosolyogva és még egyet lép előre.
-Igen.- válaszolom, de nem vagyok biztos benne, hogy az igazat mondom.
-Jobb lenne ha nem találkoznánk többet, hogy átgondolhasd?-kérdezi még mindig mosolyogva.
-Igen.- mondom bár legbelül éppen az ellenkezőjét ordítom.
-Menjek el?-kérdezi és még egyet lép előre, és így már csak egy lépésnyi hely marad közöttünk.
-Ige..Igen.-dadogóm, bár legszívesebben rá vetném magamat.
-Akkor elmegyek és nem látsz többet.- jelenti ki, de még mindig mosolyog. Istenem olyan szép a mosolya.
-Rendben.- mondom bár azt kívánom bár megtenné azt az utolsó lépést is.
-Rendben.- mondja ő is, és megteszi az utolsó lépést. Erősen magához ránt a derekamnál fogva, de én egy csöppet sem bánom. A kezemet a nyakába teszem és felhúzom magamat a szájához. Ő még közelebb ránt magához, már nincs semmi levegő a testünk között, de szinte csak úgy pattog közöttünk a levegő.
-Tudod nem akarom ezt elrontani, szeretném jól csinálni.- mondja, az arcunk már olyan közel van egymáshoz, hogy könnyű szerrel megcsókolhatna. Elegem van a beszédből. Egyszerre tisztán látom magam előtt a jövőnket. Kijárjuk a gimit, elszökünk, össze házasodunk és együtt halunk meg.
Tudom, hogy kész lennék bármit megtenni érte.
-Csókolj már- nevetek rá, neki nem kell több azonnal lecsap az ajkamra.
Igaz még csak egy napja ismerjük egymást, de a szerelemnek nem lehet parancsolni, szokták mondani. Eddig nem értettem mit jelent ez.
Eddig...
Várom a komikat.. Nekem nagyon tetszik, de kíváncsi vagyok a véleményetekre.. :D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
