Új élet, Új otthon...

A táj olyan gyorsan úszik el a szemem előtt, hogy alig tudom követni.  Lassan itt van a nyár közepe és  még mindig nem tudom eldönteni, hogy hol éljek, vagy hogy hova járjak ezentúl iskolába.
- Elnézést, szabad ez a hely?- szakítja félbe egy kedves hang a gondolkozásomat.  Pár pillanatig értetlenül nézek  ki az ablakon és csak utána jut eszembe, hogy hol is vagyok.  Megfordulok és egy velem egykorú lánnyal találom szembe magamat.
- Tessék?-kérdezem értetlenül. 
-Leülhetek?-kérdezi újra a lány  ingerülten. Bólintok, de nem fordítok különösebb figyelmet a lányra.  Vissza fordulok az ablak felé. Éppen egy réten haladunk át.  Otthon San Fraciscoban szerettem a természetet, igazából természet fotós akartam lenni. De mióta nagyi meghalt valahogy nem tudom élvezni a napsütést, nem tudom örömmel hallgatni a madarakat.
-Szereted a csokit?-kérdezi a lány.  Valószínűleg már túl tette magát az előbbin, mert egy tábla csokit kínál felém. Én elmosolyodok, mert a csokiról eszembe jut, hogy mindig azt kaptam a születés napomra. Bár mióta eljöttem otthonról nem szeretem annyira.
De nem akarom megbántani a lányt így elfogadom a csokit. Tudom, hogy mondanom kellene valamit, de nem tudok megszólalni.
-Hová mész?-kérdezi a lány. Látszólag nagyon szeretne beszélgetni velem.
- Még nem tudom.- vallom be. Amikor nagyapa  haza jött nagyi temetéséről csak bement a szobájába és ott is maradt pár napig. Majd egy nap kijött és közölte, hogy már nem szeretné ha ott laknék. Így  bepakoltam a táskámba a cuccaimat és másnap eljöttem onnan.  És most egy vonaton ülök ami fogalmam sincs, hogy hova tart.
-Hogy hogy?-kérdezi a lány és mikor rá nézek megijedek attól amit látok. A lányt tényleg érdekli. Még nem találkoztam olyan emberrel akit tényleg érdekel, hogy mi van velem. Pontosítok, nem találkoztam egyetlen élő emberrel sem akit érdekel, hogy mi van velem.
- Leléptem otthonról és felültem a legelső vonatra.- A lány elszörnyedve néz rám. Gondolom ő is olyan elkényeztetett lány aki még soha nem szegett szabályt.
-Hogy, hogy?! És a szüleid mit szólnak hozzá?-kérdi a lány és látszik rajta, hogy mélységesen elítél ezért.
-Nos, gondolom őket nem zavarja. Két éve haltak meg.- mondom csendesen és egyenesen megrémít, hogy már nem is érzek gyászt mikor kimondom. Túl sokszor mondtam már ezt a barátaimnak, tanáraimnak.
- Úristen! Úgy sajnálom.- mondja a lány. Hallatszódig a hangján, hogy mindjárt elsüllyed szégyenében. Hagyom még, hogy pár percig szenvedjen a szégyenében, aztán rá mosolygok.
-Semmi baj. Nem tudhattad.- nyugtatom meg.  A lány erőltetten rám mosolyog de látom rajta, hogy még nem bocsátott meg magának. Arany szőke haja, kék szeme és nagyon törékeny teste van. Az arca nem kimondottan szép, de olyan egyedi, hogy nem tudom levenni róla a szememet.
-És te hová tartasz?-akaratlanul csúszik ki a kérdés a számon.
-  Azt nem mondom meg.- mosolyodik el a lány. A mosolyától nekem is mosolyogni támad kedvem.
- És miért nem?-kérdezem, de nem tudom abba hagyni a mosolygást. A lány előre dől, hogy ne hallják a többiek a válaszát.
- Pont az a jó ebben a beszélgetésben, hogy nem tudsz a másikról semmit. Így megmarad ez a beszélgetés úgy, mint az "ismeretlen lánnyal való beszélgetés" és nem fogjuk elrontani a névvel, meg az úti célunkkal.- suttogja a lány. 
Tetszik az ötlet.
Végre lehetne egy kötetlen beszélgetésem valakivel. Lassan két éve, hogy senkivel sem tudok beszélni. Azaz élő emberrel nem tudok beszélgetni.
-Rendben.- egyezek bele.  A lány még szélesebben mosolyog és megint hátra dől.
-Akkor az én nevem, Logena.- gondolom álnév, így én is elkezdek gondolkozni a sajátomon.
- Az enyém Robert.- mondom én is, mert először apa neve ugrott be. Látszott a lányon, hogy örül, amiért bele mentem a játékába.
- Akkor miről szeretnél beszélgetni, Robert? - kérdezi a lány.  Nem tudom mit feleljek neki.
Beszélhetnék arról, hogy milyen rossz az életem amióta meghaltak a szüleim, vagy hogy hogy hagyott el a nagyapám miután a nagyanyám meghalt. De nem szeretnék erről beszélni. Inkább kibámulok az ablakon és úgy válaszolok.
- Rólad.- fordulok a lány felé. Látzólag meghökkenti a válaszom de egy kicsit sem töri le. Fel nevet.
- Az előbb beszéltük meg, hogy nincsen semmi személyes dolog a beszélgetésünkben.
- Akkor meg miről beszélgessünk?- kérdezem kedvesen.
- Nem tudom. Semmiről.- javasolja a lány.
- Akkor, csak nézzük egymást némán?- kérdezem a lányt, bár ez ellen sem lenne semmi kifogásom.
- Nem.- mondja a lány titokzatosan. Feláll és össze szedi a csomagjait.
- El mész?- kérdezem ijedve.
- Te is jössz.- nyugtat meg. Felnevetek, de én is szedelőzködni kezdek.
- Hova is megyünk?- kérdezem, bár hogy őszinte legyek nem nagyon érdekel a válasz. Elég, hogy vele megyek.
- Az következő megállónál leszállunk és az egész napunkat ott fogjuk tölteni. Majd este elköszönünk egymástól és többé nem látjuk egymást.- mondja és kisiet a vagonból. Én futólag elmosolyodok, de követem.

- Te fizetsz?- kérdezi Logena. Ha vissza gondolok a mai napra bizton állíthatom, hogy ez volt eddigi életem legőrültebb napja. Kiderült, hogy Los Angelesben szálltunk le a vonatról, és az első utunk a kaszinóba tartott. Mikor vesztettünk úgy kétszáz dollárt, azonnal le is léptünk onnan és a következő pár órát város nézéssel töltöttük. Mikor meguntuk a lézengést be fizettünk a helyi vidám parkba és ott voltunk több mint három órát. Minden játékot kipróbáltunk kétszer is és csak utána léptünk le. Aztán irány a legdrágább hotel és ott is a legdrágább lakosztály. Most éppen Logena mellett állok és éppen a pizzát fizetem.
- Igen adom.- mondom és kiveszem a zsebemből a pénzt.  Logena felém fordul kezében a pizzával és így szól:
- Ez a nap valami isteni volt.
- Igen. Az. Kár, hogy nem találkozunk többet.- Logena arca elsötétül és vissza megy a lakosztályba. Én követem.
- Hé, ha szeretnéd akkor  találkozhatunk még.- ajánlom fel, mert nagyon szeretném még látni. Logena lassan rám néz.
-  Nem. Azt nem lehet.- közli tömören. - Most mennem kell.- mondja és gyorsan felkapja a táskáit és kisiet a szobából.
- Viszlát.- mondom. letörten.
Valószínűleg most lépett ki az életemből a lány akit valaha szeretettem.
Pontosítok:  az élő lány akit  valaha szeretettem...

Tudom... Ez is elég gyenge lett...
Várom a komikat!!